Bienvenue en Belgique!

Megmagyarázhatatlan nyugalom szállt meg engem szombaton, amit magam sem értettem. Hiszen ez volt az utolsó napom Budapesten. Ugyanakkor tudtam, hogy minden fontosat elintéztem és már csak a bőröndöm bepakolása volt hátra, így nem volt különösebb okom arra, hogy rástresszeljek az utazásra. Még most sem tudom eldönteni, hogy tudatosodott-e bennem aznap, hogy nem csak egy hétvégére utazom el, hanem egy évre.

Mama feljött Pestre, hogy segítsen bepakolni. Nincs még egy ember a Földön, aki így tud hajtogatni és rendszerezni, mint ő. J Nem tudnám megmagyarázni miért, de nem szeretek bepakolni a bőröndömbe, általában az utolsó pillanatra hagyom és végül mindent csak behajigálok, persze így fele annyi dolog sem fér bele, mint amit eredetileg elterveztem. De legnagyobb meglepetésemre minden befért, amit nélkülözhetetlennek ítéltem vagy a szívemnek kedves. (Persze már az előzetes ruha kiválogatás során a fele mennyiségtől meg kellett szabadulnom.)

Este még átjött Anna és Rebi, így Andival és velem négyesben vacsoráztunk. Igyekeztem gyorsan összedobni a menüt: paprika krémleves, currys-tejszínes-kukoricás csirke tésztával és a karácsonyi sütik tömkelege, amit még otthonról hoztam. Örültem, hogy velük tölthetem az utolsó estémet, de bevallom eléggé dekoncentrált voltam, egyrészt mert totál hulla voltam már estére, másrészt pedig folyton azon járt az agyam, hogy mit kell még elpakolnom. Biztos voltam benne, hogy éjfél előtt nem kerülök ágyba, és még ha le is fekszem, akkor sem fogok tudni elaludni. Ez valóban így volt, épp hogy csak elszenderedtem már csörgött is nem sokkal hajnali kettő után az ébresztő a mobilomon. Rögtön kipattant a szemem, de azt nem mondhatnám, hogy majd kicsattantam az energiától. Még az utolsó elpakolnivalót is begyömöszöltem a hátizsákomba és elégedetten konstatáltam, hogy indulásra készen állunk. Lemértem még utoljára a csomagokat, a nagy bőröndömbe sikerült még plusz 5 kilót begyömöszölnöm, bár már délután is csurig volt mindennel, amikor mamával lemértük csak 23 kilót nyomott, most 28-at mutatott a mérleg és igen csak nehéz volt megemelni. Szerencsére a sok utazás már megedzett, így nem aggódtam különösebben miatta, reméltem, hogy nem kell majd sokat cipelnem.

Az éjszakai buszon meglepően sokan voltak, még az ellenőrök is lecsekkoltál utoljára a bérletemet. Ahogy közeledtünk a belváros felé leesett, hogy szombat este ”mindenki” bulizni volt és még csak most fognak hazakeveredni az emberek. Andival mindketten eléggé le voltunk fáradva, de mindenféle nagyszerű témával próbáltuk szórakoztatni magunkat a másfél órás út alatt a reptér felé. Azt hiszem az utazásunk csúcspontja azonban még is az volt, amikor egy igazi IQ-fighter páros szállt fel a buszra. Nem tudtam eldönteni, hogy alapjáraton ilyen ostobák, vagy több alkoholt ittak a kelleténél, de inkább az elsőre tippeltem, mivel a hölgyemény körülbelül 20-szor kérdezte meg, hogy megáll-e a busz a Boráros téren (természetesen a busz teljesen más irányba ment). Eleinte nagyon szórakoztató volt, de a végén már csak fogtuk Andival a fejünket.

A reptéren elbúcsúztunk egymástól Andival, nagyon jól esett, hogy kikísért. Gyorsan túl akartam esni a check in-en és a biztonsági ellenőrzésen is. Szerencsére már azt is tudtam előre, hogy melyik kapuhoz kell mennem, így az elsők között voltam, amikor felszállhattunk a transzfer buszra ami a géphez vitt. Felszállás után nem kellett sok idő, hogy álomba szenderüljek, legközelebb már csak akkor ébredtem fel, amikor éreztem, hogy ereszkedik a gép. Furcsállottam, hogy ilyen hamar ideértünk, már csak azért is, mert tök sötét volt odakint és az érkezésünk ideje 8:15 volt, így arra számítottam, hogy majd a napfelkeltére ébredek.  

Már a buszon ültem, amikor megpillantottam a felkelő nap első sugarait, az első napkeltémet Belgiumban. J Szerencsére mindenhol nagyon segítőkész emberekkel találkoztam, így minden probléma nélkül elértem a csatlakozásokat és könnyedén megtaláltam, hogy hol kell átszállnom a vonatra. A csekély francia tudásomat inkább nem erőltettem egyelőre, mivel mindenhol beszéltek angolul. Braine L’Alleud volt az utolsó állomás ahol át kellett szállnom a vonatra, ami elhozott Rhode-Saint-Genése-be. Mosolyogva konstatáltam, hogy ismerős az állomás, mivel Nicolas is erre felé lakott, így már jártam itt több mint egy évvel ezelőtt.

Rhode-ben már vártak rám: a főnökön Bernard (a továbbiakban csak Ben) és két lakónk, Rudi és Anne köszöntöttek engem. Ben szerencsére első pillanattól angolul beszélt hozzám, amiért borzasztóan hálás voltam neki. Bepattantunk a kocsiba és először elmentünk a szervezet másik házába, a Regina-ba beköszönni. Bemutattak az ott dolgozóknak és néhány lakónak, akikkel majd később is lesz szerencsém találkozni, és kaptam egy gyors túrát is a házban.

Láttam képeket korábban a Regina-ról és a Notre Dame-ról is és már akkor megállapítottam, hogy a mi házunk sokkal szebb. Nem is kellett csalódnom, amikor begördültünk a kertbe és elém tárult új otthonom teljes valójában. A kert és a ház is hatalmas és gyönyörű. Miután felhoztuk a csomagokat a szobámba (amiről már szintén láttam képeket), Ben körbevezetett a házban. Rengeteg szoba, helység és szint van a házban: alagsor, földszint, első emelet, második emelet.  Ezen kívül van egy külön ház a kert másik végében, ahol az oktatók laknak, többek között Ben is.

A túra után leültünk négyesben ebédelni, mivel a többi lakó csak este vagy másnap volt várható. Az ebédlőben ez a felirat fogadott: „Bienvenue Szimi” (= Üdvözlünk Szimi). Annyira jól esett ez a végtelenül aranyos fogadtatás, látszott rajta, hogy saját kezűleg készítették, kivágták a betűket, majd kiszínezték és felfűzték a madzagra. Az ebéd nagyon finom volt, sárgaborsó krémlevest és sajttal-sonkával töltött palacsintát ettünk. Utána elmentünk sétálni a közeli erdőbe és útközben alkalmam nyílt megnézni a „központot”, ami lényegében egy kör alakú tér és egy templom. Itt van néhány bolt, szerintem a két kezemen meg tudom számolni, hogy mennyi, ebből 3 fodrász és 3 bank…egyszóval semmi értelmes nincs a közelben. Viszont a környék nagyon szép és csendes, egyik ház takarosabb, mint a másik. Az erdő is hatalmas, tele felfedezésre váró ösvényekkel. Nagyon jól esett a friss levegő és a séta, de a visszafelé úton már éreztem, hogy a maradék erőm is elszállt, ezért úgy döntöttem, hogy ledőlök egy órára, amiből végül három lett. A nap hátralévő részét a kipakolással és az ismerkedéssel töltöttem, de utána hamarosan ismét ágyba bújtam, felavatva a „Lazy Daisy” pizsimet, hogy másnap újult erővel kezdhessen az új életem első napját. J

I couldn’t explain how calm I felt on Saturday , I didn’t understand it myself . After all, this was my last day in Budapest. However, I knew that all the important things has been taken care of and I only had to pack the suitcase, so there was no particular reason to be stressed because of the traveling. Even now I still can’t decide if I realized that day that I’m not going away for just a weekend , but for a year.

My granny came to Budapest to help me do the packing . There is no other person on Earth who is more able to fold and organize like her. J I don’t know why, but I don’t like to pack my suitcase , and usually I leave it until the last minute and than finally I just throw everything in it, of course, like this I can’t fit into the suitcase even the half of what I originally planned to bring with me . But the biggest surprise was that we could fit everything which was considered to be essential or dear to my heart . (Of course, half of the amount of clothes that I wanted to bring was pre-sorted.)

At night Anna and Rebi came over, so with Andi and me, the four of us had dinner. I tried to throw together a quick menu : pepper cream soup, curry-cream-sweet corn chicken with pasta, and the massive amount of Christmas cookies that I brought back from home. I was glad that I spent my last evening with them, but I must admit I was quite de-concentrated, partly because I've been totally dead by night, on the other hand my mind was going over the things that I still needed to pack away. I was sure that I wont go to bed before midnight, and even if manage to go , then I wont be able to sleep. This happened indeed, I barely fall asleep when my alarm on my cell phone rang shortly after two in the morning. My eyes immediately popped out, but I couldn’t say that I was full of energy. I stuffed in my backpack even the last tiny thing and I was quite satisfied with myself while observing that we are ready to go. since the last time I weighed the packages, I managed to stuff another 5 kg into my large suitcase, although it was totally full already in the afternoon, when we weighed it with my granny it was only 23 kg, now it was 28 kg and it was pretty heavy when I tried to lift it.  Fortunately, because I travel a lot I was kind of trained for this, so I wasn’t really worried about it, I was hoping that I wont need to carry it too much.

There were surprisingly many people on the night bus, even the ticket inspectors were checking my pass for last time. As we approached the city center I realized that "everyone" was partying since it was a Saturday night and the party people are on their way home now. Andi and myself were both quite tired, but we tried to kill time with all kinds of silly topics to entertain ourselves during the one and a half hour trip to the airport . But I think the highlight of our trip was when a real IQ-fighter couple came on board of the bus. I couldn’t decide whether they were originally so stupid, or they drank more alcohol than they should have, but I was guessing that it’s the first case, because the girl was asking about 20 times if the bus stops on the Boráros square (of course the bus was going in totally different direction). At first it was a lot of fun listening to them , but in the end we were just holding our heads with Andi.

At the airport we said goodbye to eachother with Andi, I was very grateful that she came with me all the way. I wanted to do check in and the security check as soon as possible. Fortunately, I already know in advance which gate I have to go to, so I was one of the first to can catch the shuttle bus which took us to the airplane. After the take-off it didn’t take me much time to fall asleep, the next time I woke up was when I felt that we are landing soon. I though that it strange we got here so soon, all the more because it was completely dark outside and our arrival time was 8:15, so I was expecting to wake up for the sunrise.

I was already on the bus when I saw the first rays of the rising sun, my first sunrise in Belgium. J Fortunately, I met very helpful people everywhere on the way, so I reached the connections without any problems and I easily found where I have to change to the train. I didn’t force my poor French knowledge since everybody spoke some English. Braine L'Alleud was the last stop where I had to change to the train, which took me to Rhode -Saint- Genése. I was smiling when I recognized the familiar station, since Nicolas lived around here, I've already been here more than a year ago.

At Rhode my people was already waiting for me: My boss Bernard (hereinafter referred to as Ben) and two residents, Rudi and Anne greeted me. Fortunately, from the first moment Ben spoke to me in English, for which I was tremendously grateful to him. We hopped in the car and first we went to another house of the organization which is called Regina, to say hi. I was introduced to some of the residents and the educators, later on I will have the opportunity to meet them again. I also got a quick tour of the house.

I've seen pictures from earlier of Regina and Notre Dame and I already thought that our house is much nicer. I wasn’t disappointed when the car turned into the garden and the full view of my new home opened in front of my eyes. The garden and the house is both huge and beautiful. After we brought my packages up to my room ( from which I also saw some pictures in advanced), Ben gave me a tour around the house. There are plenty of rooms, and levels in the house: basement, ground floor , first floor , second floor . In addition there is a separate house on the other side of the garden, it is where the educators live, including Ben.

After the tour the four of us sat down for lunch, as the rest of the residents were expected only in the evening or the next day. As I stepped in the dining room I saw this sign: "Bienvenue Szimi" (=Welcome Szimi). It was such a nice and heart-warming welcome, I found it extremely cute , you could tell that they made it themselves, they cut out the letters, colored it and then they attached it one by one to the string. The lunch was delicious, yellow pea cream soup and crêpes (pancakes) filled with ham and cheese. after lunch we went for a walk in the nearby woods and on the way I had the opportunity to look at the "center" which is essentially a small round square and a church. Here are a few shops, I think I could count them on my two hands, 3 of them are hairdressers and another 3 are banks ...so basically there is nothing around here. However, the neighborhood is very nice and quiet, every house is neater than the other one. The forest is huge, full of paths to be explored. I felt good walking in the fresh air, but I could feel on the way back that the rest of my energy is gone, so I decided to lie down for an hour, which eventually became three. I spent the remaining time of the day with unpacking and getting to know everything and everyone. But I came back to bed quite soon and I put on my " Lazy Daisy " PJ so that the next day I would be fresh and renewed to start the first day of my new life.