Amikor másnap felébredtem, ismét
döbbenten konstatáltam, hogy már nyolc óra van, de kint még teljes a
sötétség…azt hiszem, el kell telnie még pár napnak, hogy ehhez hozzá tudjak
szokni. Komótosan készülődtem a reggelihez, már bőven elmúlt kilenc mire
leértem a konyhába. A ház teljesen csöndes volt, mert a lakók már korábban
elmentek dolgozni.
Egyedül Zac és Corinne voltak
itthon, de velük is csak elvétve találkoztam össze a hatalmas házban, mivel ők
az alagsorban laknak, én pedig az első emeleten. Corinne volt a másik oktató
Ben mellett, Zac pedig Corinne párja. Mint azt Bentől már korábban megtudtam,
amíg Corinne terhes volt, addig Zac vette át a helyét és a munkáját, de sajnos
azt nem lehetett róla elmondani, hogy ezt felelősség teljesen tette. Ben azt
mesélte, hogy emberileg nincs vele semmi gond, de mint munkatárs, kész rémálom
vele dolgozni. Raphael, Zac és Corinne kisfia most kb egy éves és Corinne
megint terhes, ami azt jelenti, hogy Ben kénytelen újfent Zaccel dolgozni,
amitől nincs túlságosan elragadtatva, mert így jóformán két ember munkáját kell
elvégeznie. Biztosítottam róla, hogy minden tőlem telhetőt meg fogok tenni,
hogy minél többet segítsek, amiben csak tudok. Jól esett, hogy Ben az első
pillanattól a bizalmába fogadott és a bizalmas dolgokat is megosztotta velem.
Gyorsan összedobtam magamnak egy
gyümölcssalátát reggelire, majd mosogatás után úgy döntöttem, hogy felfedezem a
házat. Kicsit úgy éreztem magam, mint amikor Harry Potter először van
Roxfortban. J
Ez többek között a rengeteg szobának és a ház korának köszönhető, ami
különleges hangulatot kölcsönöz neki. Mindegyik szoba egyedi, van köztük néhány
vendégszoba, de a többségük egy-egy itt lakónak a saját zuga. A legtöbbjük
ajtóján névtábla is van, így nem volt nehéz kitalálni, hogy kié a szoba, de
érdekes volt bepillantást nyerni az egyedi kis világukba. A túra után úgy
döntöttem, hogy ideje az én szobámat is otthonosabbá tenni. Felakasztgattam a
ruhákat a fogasokra, a többit pedig összehajtogatva betettem a szekrénybe.
Elhatároztam, hogy rendet fogok tartani a szobámban, ami mondhatni eddig nem
igazán volt rám jellemző… J
A megszámlálhatatlan mennyiségű fülbevalóm rendszerezésére a Canterburyben
alkalmazott módszert választottam: az asztali lámpa búrájának szélére
akasztgattam fel őket. Az előszobában is berendezkedtem, egy fonott kosárkát
megtöltöttem mindenféle Földi jóval: gyümölcs, csoki, keksz és tea. Mivel volt
egy saját vízforralóm, így reggel még a konyhába sem kellett lemennem, ha teát
akartam inni. Elégedett voltam a végeredménnyel, már csak a képek
kiragasztgatása volt hátra, de azt egy másik napra tartogattam.
Ebédidő lévén valami harapnivaló
után néztem a hűtőszekrényben. Ben előző nap elmondta, hogy a szervezet
vezetője, Pascal azt a szabályt hozta, hogy az önkéntesek csak a munkaidejükben
ehetnek a ház élelmiszerkészletéből, munkaidőn kívül plusz 30 eurot kapnak a
bevásárlásra. Ben szerint ez butaság, ezért megállapodtunk abban, hogyha Pascal
nincs a házban (akivel mellesleg eddig még nem is volt szerencsém találkozni),
akkor nyugodtan ehetek bármikor bármit. Így úgy döntöttem, hogy a tegnapi
finomságos töltött palacsintából eszem ebédre.
Mivel még mindig volt pár szabad
órám a munkaidőm kezdetéig, úgy döntöttem, hogy sétálok egyet a környéken.
Átvágtam a kerten és a templom felé vettem az irányt, amikor az egyik bokor
tövében megpillantottam egy nyulat. Először azt hittem, hogy káprázik a szemem,
biztos csak álmodok, és ha követem a nyulat, akkor majd beleesem egy lyukba és
Csodaországban kötök ki… J
De nem így történt, a nyuszi csak a rejtekhelyéig vezetett, ami egy közeli fa
dús lombja volt. Ben később elmesélte, hogy több nyuszi is volt, de sajnos
megették őket a rókák, már csak ő maradt. Próbálták már elkapni, mivel
nemsokára túl hideg lesz ahhoz, hogy nyúl uraság kint teleljen, de eddig nem
jártak sikerrel. Rögtön elhatároztam, hogy én is megpróbálom majd elcsípni az
ugrifülest.
A templom kertjébe érve az a
gondolatom támadt, hogy megnézem belülről is a kápolnát. Nagyon egyszerű,
szinte puritán volt a berendezése, úgy tippeltem, református templom lehet.
Láttam, hogy az oltártól nem messze ég néhány gyertya, úgy döntöttem én is
meggyújtok egyet. Nem vagyok különösebben vallásos, de mielőtt elutaztam
mamával is gyújtottunk a Bazilikában gyertyát és most igazán hálás voltam,
amiért minden gond nélkül megérkeztem és ilyen jó helyre kerültem, ezért
köszönetet akartam mondani.
A templom után nem sok látnivaló
maradt, mivel a legtöbb bolt hétfőn zárva tart, így csak a kirakatokat
nézegettem és az utcán bámészkodtam. Hazafelé vettem az irányt és már nagyon
vártam, hogy három óra legyen és felbukkanjon Ben. Kíváncsi voltam, hogy mivel
fog telni az első munkanapom.
Mivel el kellett intéznünk néhány
fontos dolgot, beültünk a kocsiba és a városháza felé vettük az irányt. Ben úgy
gondolta, hogy a biztonság kedvéért jobb, ha bejelentjük az érkezésemet arra az
esetre, ha „neadjisten” egy rendőr megállítana az utcán és megkérdezné, hogy
mit csinálok itt. Ez bonyolultabb volt, mint azt elsőre gondoltuk, mert nem
csak egy formanyomtatványt kellett kitölteni, hanem el kellett hoznunk a
munkaszerződést, egy igazolást arról, hogy juttatást kapok a szervezettől,
valamint 3 igazolvány képet (halványlilagőzöm sincs, hogy minek, mivel
igazolványt nem kértünk, mert az 20 euroba került volna, plusz még egy kép
kellett volna hozzá). Ezután a nyelviskola következett, ahol szintén
regisztráltak engem, de egy darabig még nem fogok járni az órákra, mivel előbb meg
kell írnom a szintfelmérő tesztet, (ami csak 22.-én lesz) hogy megtudják,
melyik csoportba tegyenek. Már csak a telefonos bolt volt hátra a listán, így
hamarosan egy belga telefonszám boldog tulajdonosa lettem. A házba visszaérve
megkaptam Corinne mobilját (mivel ő sosem használta), így most már éjjel-nappal
ingyen sms-ezhetek jövendőbeli belga barátaimmal. J De nem csak ezt kaptam meg
Bentől, a kezembe nyomott egy kerékpáros sisakot, két bicikli lámpát, egy pumpát
és egy fényvisszaverő mellényt is, tehát minden szükséges felszerelést arra az
esetre, ha a jövőben biciklire akarnék pattanni, ami bármikor a rendelkezésemre
állt.
Ezen felül volt olyan rendes,
hogy megjavította a szobámban a csap feletti lámpát és Zaccel kicserélték az
ágyamat és a matracot is, mivel az enyém kissé viharvert volt. Ha leültél rá,
akkor kb belesüppedtél a matracba… J
Szóval nem mondhatnám, hogy nagyon kényelmes volt rajta aludni, és nem
terveztem kinyírni a hátamat. Ben azt is felajánlotta, hogyha a másik matrac
sem felel meg, akkor vesznek egy újat az IKEA-ban. Mondanom sem kell, hogy
mindhármunkat jól megizzasztott az ágyprojekt, mert nem volt egyszerű egyik
emeletről a másikra hurcolni ezeket a dög nehéz ágyakat.
A testedzés után Zaccel a
konyhában nekiláttunk a vacsorának, ő a szószt készítette, én pedig a húst
sütöttem. Szerencsére szinte minden félkész volt, amit nem is csodálok, mert ennyi
emberre nem kevés idő főzni. Közben félbe szakítottam néha a főzést, hogy
üdvözöljem az újonnan érkezőket. Mindegyikük nagyon aranyos volt és úgy tűnt
örülnek az érkezésemnek. A vacsoránál szépen sorban álltak a saját
tányérjukkal, Ben, Zac és én pedig szedtünk nekik. A vékony langalétáknak nagy
adagot, a diétázóknak kis adagot, a válogatósaknak paradicsom nélküli szószt és
így tovább. Igyekeztem megjegyezni minden apró információt róluk, amit csak
hallottam. Ben megdicsért a vacsora végén, azt mondta, már most látja, hogy tökéletes
vagyok erre a munkára, mert rögtön feltaláltam magamat.
A vacsora után mindenki leült a
nappaliban, mivel hétfőnként megbeszélték a várható közös programokat és egy
teendőket az adott héttel kapcsolatban. Mindenki a családjával töltötte az
ünnepeket, így az élménybeszámolók sem maradhattak el. Ahogy figyeltem Bent,
miközben hallgatja a többieket, teljesen az a benyomásom volt, mintha doktor
Csernust látnám munka közben... J A különbség csak annyi, hogy Ben kopasz (na és
persze sokkal kedvesebb Csernusnál az emberekhez). Hozzá képest Zac úgy néz ki,
mint egy ősember, legalább is olyan szőrös (minden sértő szándék nélkül írom
ezt). J
Ben volt olyan kedves, hogy a
kedvemért másnap vacsorára meghívta a másik önkéntes lányt, aki a Reginában
lakott, így izgatottan vártam, hogy másnap őt is megismerhessem. Legnagyobb
sajnálatomra Shelley csak január végéig marad Belgiumban, utána egy másik országban
folytatja majd az önkénteskedést. De úgy voltam vele, hogy addig is legalább
szert teszek egy barátra és lesz kivel megosztanom az új élményeket.
When I woke up the next day, I
was stunned again while observing that it was eight o'clock, but still totally
dark outside... I think a few days has to pass until I can get used to this. I
was getting ready for breakfast quite leisurely, it was past nine by the time I
reached the kitchen. The house was completely silent, because the residents had
already gone to work.
Only Zac and Corinne were at home,
but we rarely crossed eachothers path in the big house, because they live in
the basement, and I’m on the first floor. Corinne was the other educator
besides Ben, and Zac and Corinne were a couple. Ben already told me, that while
Corinne was pregnant for the first time, Zac took over her place and job, but it
was a nightmare to work with him. Raphael, the son of Zac and Corinne is now
about one years old and she is pregnant again, which means that Ben is forced
to work with Zac once again and he is not really thrilled about it. I assured
him that I will do my best to help as much as possible. It felt good that Ben
put his trust in me from the first minute and he also shared confidential
things with me.
For breakfast I quickly threw together
for myself a fruit salad and after washing the dishes, I decided to discover
the house. I felt a bit like Harry Potter in Hogwarts for the first time. J The reason is due to
the plenty of rooms and to the old age of the house, which gives it a special atmosphere.
Each room is unique, there are several guest rooms, but the majority of them is
owned by a resident. Most doors have a nameplate on them, so it wasn’t too hard
to figure out who owns the room, but it was interesting to gain insight into
their own individual little world. After the tour I decided that it was time
for me to make my room feel more like at home as well. I put my clothes on the hangers,
I folded the rest and put all of it into the closet. I decided to keep order in
my room, which was extraordinary for me, because anybody could tell that I’m
not a very tidy person… J
I had to organize my innumerable earrings too, so I chose the same method which
I already used in Canterbury: I hang them to the edge of the lampshade on my
table. I also put some decoration in my small entrance hall, I filled a basket
with all sorts of goodies: fruits, chocolates, biscuits and tea. Since it has
my own kettle, I didn’t even had to go down to the kitchen if I wanted to have
a tea in the morning. I was pretty happy with the result, the only thing left
was to put some pictures on the wall, but I was saving it for another day.
It was already lunchtime so I
looked in the refrigerator for something to bite. The previous day, Ben told me
that the organization's leader, Pascal made a rule, that the volunteer is only
allowed to eat from the food supply of the house during his/her working hours.
So for this reason the volunteer gets plus 30 euros for shopping . According to
Ben this rule is silly , so we agreed that if Pascal is not in the house (I
didn’t even have the pleasure of meeting him yet), I can eat basically ”whatever”
I want. So I decided that yesterday's delicious filled pancakes will be perfect
for lunch.
Since I still had a couple of
hours until the start of my work time, I decided to go for a walk in the area. I
crossed the yard and I headed in the direction of the church, when I saw a rabbit
near to the bushes. At first I thought that I’m hallucinating or I’m probably
just dreaming, and if I follow the rabbit, I will fall into a hole and I will
end up in Wonderland... J
But it didn’t happen, the bunny just went to it’s hideaway spot, which was under
a tree nearby . Ben told me later that there were more bunnies, but
unfortunately they were eaten by foxes, it was the last one. He tried to catch
it because soon it will be too cold outside for Mr Bunny, but so far the
attempt hasn’t been successful. I immediately decided that I will try and catch
the little guy.
As I reached the church's garden,
I thought I might as well go and take a look inside the chapel. The interior
was very simple, almost austere, so I was guessing, that it is a reformed
church. I saw some candles close to the altar, so I decided I will light one as
well. I'm not particularly religious, but before I left Budapest, I was in the Baislica
with my granny and we lit some candles there. I was really grateful for arriving safely without any problems and that I ended up in such a good place, so I
wanted to say thank you.
After the church there was not
much to see, as most shops are closed on Mondays, so I was just looking around
and wondering on the streets. After I got bored I was on my way to get home and
I was really looking forward to three o'clock for Ben to show up. I was
wondering how will my first workday go.
Since we had to do some important
things, we got into the car and we headed in the direction of the town hall.
Ben thought that it is better to announce my arrival, just in case if "God
forbid" a police officer on the street stops me and asks what I'm doing
here. It was more complicated than we first thought, because it wasn’t just
about filling out a form, but I had to bring the contract of employment, a
proof that I get money and benefits from the organization, as well as three
passport photos (I have absolutely no clue why, because we didn’t ask for an ID
card, since it would have been 20 Euro, plus another passport photo). Then there
was the language school where I also registered, but I will not go to class for
a while, because first I have to write a test (which is only on the 22th of
January) to find out on which level I should start. Only the mobile store was
left on the list, so soon I became the happy owner of a Belgian phone number.
Back at the house I got Corinne's cell phone (because she never used it), so
now I have unlimited text messages which I can send to my future Belgian
friends. J But
I didn’t only get the phone from Ben, he also handed me a bike helmet, two bike
lights, a pump and a reflective vest, so all the necessary equipment if in
the future I wanted to hop on the bike, which was at any time at my disposal.
In addition, it was so nice of
him to fix the light in my room above the sink and we also changed my bed and the
mattress, since mine was a bit worn out. If you sat on it , you could sank deep
into the mattress... J
So I couldn’t say that it was very comfortable to sleep on and I wasn’t planning
to kill my back. They also offered, that if the other mattress is not better,
then they’ll buy a new one in IKEA. Needless to say that all three of us were
sweating after the bed project, because it wasn’t easy to drag these heavy beds
from one floor to another.
After the exercise we started to
prepare the dinner with Zac in the kitchen, he was doing the sauce, and I was frying the meat. Fortunately, almost everything was half way done, because it
takes a lot of time to cook for so many people. Sometimes I was interrupted
during cooking to greet the new arrivals. All of them were very nice and seemed
happy about my arrival. At dinner they lined up with their own plates and Ben,
Zac and I were serving them. The thin and high guys got a big plate, the ones who
were on a diet got a smaller portion, and the one who didn’t like tomato sauces
got something else, etc. I tried to remember every bit of information about
them that I just heard. At the end of the dinner Ben complimented me, he said that
he already sees that I'm perfect for the job.
After dinner we all sat in the
living room since it was Monday and on this day they usually discussed the
programs and tasks for the rest of the week. Everyone spent the holidays with
their families, so they were also talking about the fun and adventures they had
back home with their relatives. As I was watching Ben listening to them, I had
the expression that I’m looking at Doctor Csernus (he is a Hungarian
psychologist) during work. J
The only difference is that Ben is bald (and of course much nicer to people than
Csernus). In comparison, Zac looks like a caveman, at least because he is soooo
hairy (no offence). J
Ben was kind enough to invite for
tomorrow’s dinner the other volunteer girl who lives in Regina. I was excited
to meet her the next day. To my great regret Shelley just stays in Belgium
until the end of January, and then she will continue volunteering in another
country. But I thought in the meantime, at least I will have a new friend and
someone to share with my new experiences.